Az Alapítvány a gyógypedagógia területén is a szülők rendelkezésére áll.

Gyógypedagógusaink tanácsadással és különböző terápiákkal segítik a hozzánk fordulókat. A tanácsadás felöleli a különböző fejlesztő terápiák bemutatását, valamint a megfelelő fejlesztő intézmények és szakemberek felkutatását. 

A terápiák közül egyelőre zeneterápiát tudunk biztosítani. A zeneterápia különös jelentősége elsősorban nonverbális jellegéből adódóan az, hogy megérinti azokat a gyerekeket, akik szavakkal nem, vagy alig nyilvánulnak meg.

Vető Anna, az Alapítvány gyógypedagógusa, érintett édesanya szülőként és szakemberként szerzett tapasztalait az alábbiakban osztja meg az érdeklődőkkel: 

„A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése,
felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái Isteni eredetűnek tartják.
Ahol az emberi megismerés határait érjük,
ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba,
amelyet megismerni nem, csak sejteni lehet."

          (Kodály Zoltán)

Terápia zenével, elfogadással, bizalommal

1. Az előzmények

A zene jótékony hatását saját bőrömön tapasztaltam már gyermekkoromban - szorongást, gátlásokat old, kapocs ember és ember között, felvidít, megmozgat, átjár. Az én életemben nagyon fontos a zene, az ének.

Főiskolás koromban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola könyvtárát is azért bújtam, hogy olyan módszert találjak, amivel zenélhetek - azokkal is, akik a hagyományos ötvonalas kottát nem olvashatják, a bonyolult hangszereket nem tudják megszólaltatni. Urbán Károlyné zeneterápiás óráira jártam, majd Salzburgban, egy Orff terápiás képzésen vettem részt, végül egy színeskotta módszert találtam; Németországban Heinrich Ullrich gyógypedagógus - zenetanár módszerét, aki értelmileg akadályozott gyermekeknek dolgozta ki ezt a speciális módszert - óriási sikerrel.

Ezt a pedagógiai módszert adaptáltam magyarra, ezzel tanítottam értelmileg akadályozott, halmozottan sérült és autisztikus gyermekeket. Itt még elsősorban a zene oktatása volt a célom, bár a pedagógia és terápia itt egyáltalán nem elválasztható, hiszen kellő odafordulással a zeneoktatás nagyon komoly személyiségformáló erő lehet. Már itt kiderült számomra, hogy intenzív zenéléssel óriási fejlődést érhetünk el szinte minden téren. Kutatások bizonyítják, hogy a sokat zenélő gyermekek bátrabbak, jobban olvasnak, számolnak, gyorsabban haladnak az önkiszolgálásban, stb. (Hámori József, H. Ullrich, Kokas Klára, Ernst Waldemar Weber,  Hans Günther Bastian előadásaiból, tanulmányaiból is ez derül ki.)

Az eltelt évek alatt átformálódott bennem mindaz, amit a zene erejével el akarok érni - egyre nagyobb hangsúlyt kapott a pedagógiai célok mellett a zenei kommunikáció, a személyiségformálás a közös harmóniák keresésével, vagyis a zene terápiás erejének használata.

"Az énekkel és mozgással telített tevékenység érzelmekkel serkenti az agy működését, változatos hallási, látási, mozgásos (auditív, vizuális, motoros) ingereivel aktivitásra készteti." (In: Kokas Klára: Képességfejlesztés zenei neveléssel)

2. Andris

Kisfiam, Andris 15 hónapos koráig normálisan fejlődött, de ekkor lázgörcsök kezdődtek nála, s többé nem úgy viselkedett, mint régen. Mozgása bizonytalanná vált, beszédfejlődése meglassult, leegyszerűsödött, játéka sztereotipabbá vált, táplálkozása egyoldalúvá, s az addig is akaratos gyerek most már óriási dührohamokat kapott, egyszóval lassan autisztikus vonásokat vett fel.

Amikor ez számomra nyilvánvalóvá vált, alapvetően három dolgot tettem:

  • 1. Belefogtunk a GFCF diétába, amiről Uray Ágnes, szakfordító, szülőtársunk jóvoltából olvastam az AUTI lapban,
  • 2. Otthon maradtam Andrissal, és igyekeztem önmagamat és a zenémet teljesen beleadva fejleszteni őt,
  • 3. Jó szakembereket kerestünk orvosi és gyógypedagógiai vonalon egyaránt, akiknek nagyon sokat köszönhetünk.

Andris az eltelt évek alatt rengeteget fejlődött, mára normál oviba jár, szerepel, barátkozik, biciklizik, görkorcsolyázik. Érzékenyebb, labilisabb, merevebb az átlagnál, de mindennek legyőzéséért vele együtt küzdünk tovább.

Félelmeit rengeteg testkontaktussal, ringatással, az átélt helyzetek megéneklésével oldani tudtam, és közben rájöttem: a teljes elfogadás az alap, de ennél is több kell:

A gyermeknek éreznie kell: bízom benne, sőt, büszke vagyok rá! (Anya szeme fénye című dal...). Első lépés szerintem tehát önmagunk megváltoztatása, eredeti elvárásaink félretevésével, hogy képesek legyünk őszintén arra, hogy büszkeségünket éreztessük gyermekünkkel! (lsd. Son-rise módszer). A másik fontos elhatározás: sohase beszéljünk a gyermek előtt az állapotából fakadó nehézségeinkről, tehetetlenségünkről, kétségbeesésünkről, akkor sem, ha nem beszél és látszólag nem érti, amit mondunk.

3. A kapcsolatteremtés időszaka

Autista, autisztikus tanítványaimmal az első és legfontosabb lépés, hogy leküzdjük az első félelmeket, megismerkedjünk, sőt, fokozatosan közel kerüljünk egymáshoz. Szeretném, hogy érezze, kíváncsi vagyok rá, vevő vagyok az ő kezdeményezéseire, nem erőszakosan, de újabb és újabb felhívó jeleket küldve felé és az ő összes kezdeményezésére reagálva.

Nagyon fontos, hogy a szülő ott legyen az órán, hiszen csak vele együttműködve léphetünk tovább, fontos, hogy megbeszéljük az órát és a gyermek állapotának változását.

A foglalkozásnak egyértelmű kerete van: egy hangszer hangja (pl. harang) jelzi az óra elejét és végét, később kezdő dal (ami róla szól) és búcsú dal (amit esetleg már ő választ) adja a keretet.

Az első időkben ezen a kereten belül főként a gyermek irányít, mégpedig leginkább a hangjával, illetve az általa megszólaltatott eszközök hangjával. Az énekhang a legintimebb kommunikációs eszköz. Egy halk, dúdolt dallam, különösen ölelés közben, egészen komoly mélységekbe ér. Ezért az általa kiadott hangokat adom vissza, mondom, éneklem vele együtt, hangszeres kísérettel, zenébe foglalva. Ha sikerül leültetni, az anya ölében ül, szorosan velem szemben, ha nem mer odajönni, nem erőltetem. Ha anya ölében, vagy később már az én ölemben ül, közös hangszeres zenére buzdítom (pl. dobbal), vagy akkord citerával. Minden gyermeknek vannak különleges tulajdonságai: bizonyos hangokra érzékeny, más hangokat élvezettel hall, illetve kelt a hangszeren. A legfontosabb, hogy mielőbb megismerjem ezeket a különleges tulajdonságait, felkeltsem az érdeklődését, megéreztessem az elfogadásomat. Felfedezem, melyik dalokat szereti hallgatni, mely hangzások jelentenek megnyugvást a számára.

Nem beszélő gyerekeknél igyekszem csak a legszükségesebbet beszélni. Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy kommunikálni tudjunk a zenében, ahhoz, hogy megtaláljam az ő zárjába illő kulcsot, nekem kell alkalmazkodnom hozzá, amennyire csak képes vagyok rá.

4. Kicsi célok, az adott szinthez igazodva

Ebben a munkában nagyon fontos a fokozatosság, rugalmasság. Első alkalommal csak azt szeretném elérni, hogy maradjon meg velem, tűrje el, hogy dúdolok, hangszeren játszom és az általa kiadott hangokat utánozom, zenébe foglalom. Ez lehet, hogy csak néhány percig sikerül, de talán legközelebb már kitartóbb, türelmesebb lesz. Az újtól, idegentől való félelmét lehet, hogy csak hosszú idő alatt tudom legyőzni, fontos, hogy ezt a szülőkel együtt, türelmesen tudjuk kivárni. A hangszereket felkínálom, de félrerakom, ha nem érdekli.

Fokozatosan, minden reakciójára figyelve juthatunk tovább a felelgetős éneklés és hangszeres játék felé vezető úton. Egyszerű mozgásokkal kísért mondókákat, róla szóló dalokat, kedves tárgyakról, állatokról szóló dalokat kínálok a beszélő gyerekeknek, ill. a nem beszélőknek is, ha vevők rá. Ha ölbe tudom venni, ritmusra mozgatom, ringatom, lovagoltatom pl. dobolás közben, ami újabb hangok kiadására ösztönözheti.

Lehet, hogy hamarosan a dallam elejét dúdolva jelzi nekem, melyik dalt szeretné, vagy éppen a kezdő köszöntő dal dúdolásával köszönt, amikor belép az ajtón.

Ebből az attitűdből alakulnak ki később a közös improvizációs játékok, ritmus-játékok, ahol a kölcsönös elfogadás légkörében már egyre több zenei kezdeményezés az enyém.

Néhány tanítványom (főleg az idősebbek) lassan a hangszertanulásba is bevonhatóvá válnak, eleinte úgy, hogy egyéni, terápiás jellegű ráhangolódással készülünk fel a csoportos, pedagógiai jellegű foglalkozásra. A színeskotta módszer eszközei egyszerűen megszólaltathatóak, gyors sikerélményt adnak, a csoportos, közös muzsikálás pedig óriási élmény! Itt is nagyon fontos az egyéni bíztatás, a gyermekek folyamatos érzelmi töltése. Nagy élményt jelent számomra, hogy azok a gyermekek, akikkel rendszeresen zenélünk, érezhetően egyre nyitottabbak felém, bátrabbak, elfogadóbbak. Sokat tanulok tőlük, általuk, s igyekszem az új tapasztalataimat beépíteni a további munkámba. Van, aki fél év alatt a teljes elutasítástól eljutott az intenzív, kezdeményező, közös muzsikálásig. Vannak, akik már másfél órás intenzív mozgásos - zenés foglalkozás végén is csak rábeszélésre teszik le hangszereiket. Vallom, hogy a zenei kommunikációban való jártasság más csatornák használatához is bátorságot ad, a sikerélmény, a közös öröm erősen kihat a személyiségfejlődés teljes spektrumára.

Vető Anna


 




 
 
Felhasználónév:

Jelszó: